Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Nő Komment

Mitől megy a falnak egy nő, ha szeretője van?!

Pontosan két dologtól. Az egyik az, ha beleszeret, a másik, pedig ha nem…

Niki most épp az elsőtől kapott idegrohamot

Négy hónapja költözött el a férjem. Letörve egy cseppet sem voltam, de tény meg kellet szoknom az új napirendet. Gyerekek, meló, ház… sokkal többet kellett vállalnom bent is és sokkal jobban kellet figyelnem a gyerekekre is. Bár régóta lógott ez a levegőben, azért mégiscsak lelépett az apjuk. 

A legszomorúbb mondjuk az volt, hogy jobban voltunk, mint valaha

A nehézségek ellenére, sokkal nyugalmasabb lett minden. Hirtelen valami fura békesség telepedett ránk. Mindig tudtuk, hogy ez lesz a vége és most megtörtént. Ennél rosszabb már nem jöhetett, szóval fellélegeztünk végre.

Olyannira jól voltam, hogy a férfiak egyszercsak elkezdtek észrevenni

Mármint nemcsak észrevenni, de legyeskedni, udvarolni, sőt egyenesen ajánlatokat tenni. Eleinte ugyan furcsa volt, de nagyon hamar rákaptam. Éjszakákon át ment a csetelés, munka közben a telefonok és sok-sok kávézós lopott óra. Merthogy időm ugye rohadtul nem volt. Azért három gyerek, az három gyerek, még ha az anyámék a szomszédban laknak is. Alig aludtam, mégis jobban pörögtem, mint ez elmúlt tíz évben bármikor. Annyira jól éreztem magam, hogy kezdtem is úgy kinézni. 

Persze le is dobtam pár kilót, de nem ez volt a lényeg

Ragyogtam. Újra nő lettem, éltem. Nagyon is éltem. Minden reggel csak úgy pattantam ki az ágyból, új kalandokra, új bókokra készen. Karcsi a szomszédban lakott… majdnem, mondjuk úgy három házra. Nemrég költözött ide, valami nagynéni, vagy mi kapcsán, nem nagyon figyeltem, amikor bemutatták, huszonhét volt én meg harmincnyolc… Ennyire azért nem éreztem jól magam. Szerencsére ő viszont nagyon is odafigyelt rám, amikor a szomszédok megismerése volt. Eleinte csak szerényen köszönt, majd egyre kevésbé szerényen és egyszercsak beállított az egyik este.

– Hallom egyedül van a gyerekekkel – fogott bele egyből a köszönés után. Helyes, egyenes szabolcsi fiú volt, elképesztő testtel, amit persze szemlesütve mertem csak szemrevételezni, de, hát akárhogy is, vak azért csak nem vagyok. Ő meg naphosszat fát vág, talicskázik, tesz-vesz az udvaron félmeztelenül. Tényleg, basszus! Most, hogy mesélem, olyan volt, amióta odaköltözött, mintha egy csippendél bár lenne az utcánk. Nos, a fiú rendben volt, de attól még kényelmetlenül fiatalnak tartottam. 

– Ezt hogy érted? Arra gondolsz, hogy a férjem elköltözött?

– mintha nem tudnám mire gondol… négy hónapja mindig, mindenki erre gondolt körülöttem. Hol lesajnálva, hol bátorítva, de mindig ez volt a téma.

– Igen, hát arra. És csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, tudok-e valamiben segíteni itt a ház körül – és rámnézett a nagy őszinte bociszemeivel. Teljesen elaléltam. Már maga a gesztus is szívszorítóan kedves, a tálalás megegyenesen tökéletes. 

– Ohh, Karcsi, mert akkor már karcsiztam, nem szeretnék visszaélni a segítőkészségével. Van magának elég dolga Annuskánál – de a szemem tuti, hogy nem ezt mondta, hanem azt, hogy most azonnal vedd le az inged, te csődör, és rakd meg a szénarakást… vagy ilyesmit… mert Karcsi kötötte a ebet a karóhoz, hogy bizony Ő erőteljes férfiember, nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ahogy füvet nyírok. És nem is nézte valóban. Bár nézett, nézegetett, éreztem én, de serényen tette a dolgát. Ilyen rend még az életben nem volt a kertünkben, azt kijelenthetem.

Én meg főztem… sütüttem… és csacsogtam

Ő meg egyre többet és tovább maradt… és meg egyre hamarabb értem haza… mígnem egyszer olyan korán értem haza, hogy még a gyerekek bőven iskolában voltak. Karcsi meg  csak ott tett-vett, már azt sem tudtam milyen dolgokat tud még kitalálni, de a lényeg, hogy ott és kávé lefőtt szépen…

– Karcsi! Bejössz egy kávéra? – mert akkor már nemcsak karcsiztam, de tegeztem is…

– Igen, köszönöm, jövök máris – és valóban, mint egy macska, egy pillanat alatt termett az ajtónál. Le sem ült, csak úgy állva fogta, a kezében olyan bénán kicsinek látszó, poharat és csak szürcsöltük a forró feketét és néztünk csak egymásra. Bele akarta tenni a mosogatóba, amikor végzett, de elbénázta és a csésze nagy csörrenéssel borult szanaszét. Felugrottam, hogy segítsek, de akkor derékon ragadott és se szó, se beszéd megcsókolt. Izzadt volt és sós és olyan elementáris, mint egy erdőtűz. Beleremegtem az erős férfikéz szorításába és hallottam, ahogy zihálva kezdi venni a levegőt. Eleresztett, hátrébb tolt kicsit és a szemebe nézett.

– Nem baj? – nyögte ki rekedtes hangon.

– Ne kérdezz! Azonnal folytasd! – úgy éreztem menten belehalok, ha most tovább kell úrinőnek maradnom. Pont ezt akartam, pont így! Olyan jó volt gyengén, elalélni a hatalmas kezei között. Remegő kezekkel bíbelődtem a nadrágcsattjával és amikor végre szabad utat kapott a kezem, azonnal mélyre süllyesztettem a nadrágjába. Elégedetten nyögtem fel. Forró volt, kibaszottul kemény és akkora, hogy nem tudtam összezárni rajta az ujjaimat. Még vadabbul kezdtem csókolni és közeben hatalmas erővel igyekeztem letolni a gatyáját. Persze az ő kezei sem voltak tétlenek és nem sokon múlt, hogy le ne szagassa az összes gombom  a blúzomról, de kis segítséggel megúsztam az esti varrogatást.

Kiszabadította a melleimet és megmarkolta őket mind a két kezével

Úgy nézett rám,mint egy istennőre. Csak fogta, cirógatta, néha elengedte és bámulta elképedve őket. Végül elkezdte csókolgatni, harapdálni, nyalni az egészet. Hol egyben, hol felváltva, de valami olyan édes zsongásban, hogy majd beleőrültem a gyönyörbe. Úgy csillogott a szeme, hogy még soha életemben nem láttam ilyet férfitól. Erre vágytam évek óta. A sok blabla magazin, folyton erről regélt és most jön egy tíz évvel fiatalabb pasi, aki lenyírja a füvem és kiránynőt csinál belőlem. Azt hittem én ezt már sosem…

De igen! És abba sem hagyta volna, ha a puncim nem kezd el követelőzni

– Állj! A farkad akarom! – zörrentem rá, magam sem értem ilyen stílusban, de akkor már annyira rá voltam pörögve, hogy azt sem tudtam hol vagyok. És Ő adta a farkát. Nem is akárhogy. Hátratolt az asztalon, egy mozdulattal lehúzta a csurom nedves bugyimat és egy hosszú, vad lökéssel a torkomig tolta belém. Na jó, talán nem, de tövig. Majd megragadta a csípőmet, még jobban belehúzott és addig baszott kőkeményen, amíg el nem élveztem. Felnéztem és csak a nagy vigyorgó, boldog arcát láttam. Kicsit sem volt kínos, vagy idegen a helyzet és úgy láttam neki sem, mert a következő pillanatban már folytatta is tovább, amit elkezdett… vagy félbehagyott? Mindegy, hogy ragozzuk, a lényeg, hogy addig dugott a saját konyhaasztalomon, amíg kegyelemért nem könyörögtem. Tökéletes volt. 

És még nagyon sokáig tökéletes is maradhatott volna, ha a mese tovább tartott volna

De sajnos, sem az üveghegy nem látszott tőlünk, sem az óperenciás tenger, szóval jó vége nem lett ennek sem. Karcsi egyik nap hisztérikusan hívott fel. 

– A Gyula! Bent van a kertben! – Gyula történetesen a volt férjem és igen, tényleg ott volt. Mert a Gyula valahol megokosodott és úgy döntött, hogy ha neki mégsem jött annyira össze ez a külön élet, menjen a picsába mindenki más is és hazaköltözött. És innentől kezdve egy pokoljárás lett az életünk. Mármint újra… A Karcsi kétnaponta jelenetet rendez, tombol, követelőzik, azt akarja, hogy válasszak. Hiába mondom én, hogy semmi nincs köztem és a Gyula között, nem bírja elviselni, hogy egy házban alszom vele. Hiába töltöm inden szabad percem vele, a beszélgetéseink már csak a vádaskodásról szólnak. Folyton a nyomomban jár, a gyerekekkel beszél, és tegnapelőtt, slusszpoénnak a Gyulát is felhívta. Én meg szép csöndben szenvedek. Nem merek semmit csinálni, amíg nincs meg a hivatalos válás és kedves férjem mindent elkövet, hogy az ne is legyen meg. Gyűlölöm a szemét férjem és szép lassan kiábrándulok a Karcsiból is. 

Életem legjobb szeretője mindent elkövet, hogy ne szeressem többé és a férjem pedig mindent azért, hogy esélytelen legyek bármilyen új kapcsolatra

Azt hiszem beleőrülök. Elköltözni nem merek és persze nagyon nem is lenne hová a gyerekekkel, de ott élni képtelenség tovább. 

Még próbálom azért Karcsit türelemre bírni, hogy már rég őt választottam, de a szívem mélyén már én sem hiszem el. Bízom benne, hogy az idő majd megoldást hoz, de ha megoldást hoz is, a szerelmemet már rég ellopta. 

 

Ha te, vagy bárki az ismerőseid közül, hasonló gondokkal küzd, ne feledd, talán még nem késő!

Ha bárminemű párkapcsolati problémád van, keress a www.nokomment.hu -n!

Címkék: , , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!