Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Nő Komment

Észveszejtő szex? …csak vessz el a tekintetében!

…avagy, a Te vágyad, az Ő szeme tükre

Szilvi meséltszem



A testem, az eszem, az EGO-m, azt hiszem mind-mind már rég a helyén. És úgy gondolom a szívem is.





Évek óta a minőségi és a teljes érzelmekkel megélt szerelmeskedések uralják az életem

 

És azt hittem már mindent átéltem, már mindent kihoztam a testemből amit lehet.
Szóval igen. A testemből talán igen. De nem tudtam milyen meglepetést tartogat még számomra az elmém.


132c7c0a86cff82aaa658ae5b3e2822e.jpgHetek óta flörtöltünk a net-en

Imádtam, ahogy reagált rám; imádtam, ahogy felhúz; imádtam a videóit és szétröhögtem magam a viccein. Mindent tudtam róla, csak azt nem, hogy milyen az illata és milyen lesz, amikor a szemembe néz.




Hát őrület volt

Nem túlzok! A kapuban várt… nem is tudom, de egyszerűen semmi nem volt ezután, ami ne lett volna tökéletes. Nem, nem a mozdulatok… bár egy olyan sem volt, ami nem onnan indult és ne oda érkezett volna, ahol a legjobban esett, de inkább az az egész, úgy, ahogy volt.
A “szia” utáni, üdvözlésre nyújtott kézfogásból induló csókja… a tarkómban landolt és a gerincemen futva végig a kislábujjam végénél ért földet. Még sosem éreztem teljestestes csókot. Ha, ott abban a pillanatban véget ér az egész, már akkor megérte volna.


peniszes.jpg
De szerencsére, az a csók, csak a kezdete volt egy varázslatos utazásnak


Biztosan nem volt egy egész perc, amikor már az ágy szélén ülve néztem, ahogy villámgyors mozdulatokkal szabadul meg a ruháitól, s a következő pillanatban már anyaszült meztelenül állt előttem. A farka gyönyörű volt… duzzadtan és kőkeményen meredt felém. Hatalmasat sóhajtottam és elé térdeltem. Tényleg csodaszép volt. Becsuktam a szemem és átadtam magam az élménynek. Először csak finoman körbecsókoltam, majd lassan a számba vettem. Tökéletesen passzolt a szájpadlásomhoz és tökéletesen kitöltötte az egész szám.

Felnéztem és megpillantottam a szemét

Nézett. Áthatóan, imádattal tele bámult le rám. Folytattam a kényeztetést és kezdtem még jobban élvezni. A fejemben volt. Egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. És nem a kezem, vagy az arcom nézte… egyenesen a szemembe, a lelkembe, a tudatomba mélyesztette a tekintetét.



szopas.jpg

 Nem én szoptam Őt

Együtt csináltuk. Bennem volt, benne volt Ő is az egészben. Persze, gondolom érezte a mozdulataimat, a nyelvem, de élvezni engem élvezett. A teljes lényem. Úgy éreztem, mintha azt érezné, amit én. Egy pillanatra sem hagyott magamra.






Volt persze már az előtt is olyan férfi, aki szerette nézni

De ő maximum azt bámulta, hogy milyen szép, vagy, hogy milyen jól áll nekem. Így még soha senki nem volt velem. Teljes extázisba kerültem. Semmi, de semmi köze nem volt ennek az orális szexhez. Az agyam “szopatta” és szopott velem együtt. Annyira elképesztő és magával ragadó volt, hogy az se lett volna csoda, ha sírva fakadok. Egy pillanatig nem éreztem, hogy előfordulhat, hogy vége lesz. Nem volt gond a tempó, hogy erős -e, vagy gyenge az érintésem, minden úgy volt jó, ahogy volt. Maga volt a Mennyország.



Egyszercsak megsimogatta a fejem és felemeltnyalas3.jpg

Nem szólalt meg, csak nézett mélyen belém, miközben az ágyra fektetett. Végigcsókolta a mellem, a hasam és kényelmesen elhelyezkedett a lábaim között. Még rajtam volt a bugyim, azon keresztül csókolta feltüzelt ölem. Olyan forró volt a szája, hogy szinte égetett. Néztem, ahogy beleveszik a bőrömbe, ahogy fúrta be a fejét a combjaimba. Már remegve élveztem, pedig még mindig rajtam volt a bugyim.



Behasalt a combjaim közé és nézett

És nézett végig, ahogy félrehúzta apró tangám és egy mélyet lélegzett a puncimból.
És én éreztem a tekintetéből áradó örömét.
És nézett tovább, ahogy egy leheletfinom érintéssel végignyalt a nyelvével a csikómon. Majd még tovább, ahogy egyre mélyebben és mélyebben mélyesztette az ajkaim közé a nyelvét.
Csókolt, nyalt, nyelt és végig fogva tartott a tekintetével.
Megőrültem teljesen.


Úgy élveztem, mint még soha

Őrjöngve követelvez.jpgeltem, hogy basszon meg! Érezni akartam. Úgy akartam a farkát magamban érezni, mint a tekintetét. Keresem a szavakat, de nehéz leírni… voltak pillanatok, amikor sikítva üvöltöttem, hogy “méééég!!” és volt olyan, amikor képtelen voltam megmozdulni. Egyszer sem veszítettem el az eszméletem, de a tiszta tudatomon többször léptem át. Mindent láttam és mindent éreztem, de valami teljesen más dimenzióban voltam. Konkrétan olyan volt, mintha meghaltam volna.

love8.jpg

Nem, tényleg nem olyan, mint amikor jól sikerül egy meditáció


Valami sokkal magasabb, sokkal több, sokkal összetettebb. Ez kettőnk igazi, belső energiája volt.
Összeadódtunk, de úgy istenigazából és kivertük a biztosítékainkat rendesen.



Az, hogy ennyire benne voltunk mindketten?
Az, hogy így egymásra hangolódtunk?
Vagy az, hogy korlátlanul engedtük meg magunknak a másikat?
…talán
…vagy ki tudja?

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!